aqabataxi
aqabataxi
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
zene
 
Útleírás
 
Mózes nyomában
Mózes nyomában : Peta a világ csodája

Peta a világ csodája

Piros Christa GYöngy on-line  2005.04.09. 21:48

A települést a Biblia Szela néven említi, amely héberül sziklát jelent. Ennek görög fordítása Petra; az arabok Wadi Moussa-nak, Mózes völgyének nevezik.

A települést a Biblia Szela néven említi, amely héberül sziklát jelent. Ennek görög fordítása Petra; az arabok Wadi Moussa-nak, Mózes völgyének nevezik. Ezen a sivatagos-sziklás helyen már háromezer évvel ezelőtt kisebb birodalmak alakultak. A legjelentősebb a nabateusoké volt, Kr. e. 400 évvel. A népcsoport Ábrahám unokájától, Nebájótól származtatja magát. A nomád, birkatenyésztésből élő nép a szívósságának köszönheti fennmaradását ezen a barátságtalan, vízben szegény vidéken. Ciszternarendszereket építettek, ebben tárolták az esővizet. A nabateusok rövid idő alatt meggazdagodtak abból, hogy településük a Szíriát a Vörös-tengerrel összekötő út mentén feküdt, de itt vezetett az átjáró a Sinai-félszigetre is. Eleinte csak adót vetettek ki az erre haladó karavánokra, később ők maguk is kereskedni kezdtek. Birodalmuk egészen a mai Damaszkuszig terjedt. Virágzásuk korszaka három évszázadot ölel fel és a Kr. sz. 2. évszázadig tartott. A Római Birodalom hódításai egybeestek a kereskedelmi útvonalak elsorvadásával, így Petra jelentősége rohamosan csökkent. Végül a 6. században, az arabok térhódításával Petra csillaga végképp leáldozott.

Negyvenöt színben pompázik

Ma turistabuszok tucatjai állnak meg naponta a bejáratnál, a látogatók számát évente milliókban mérik. Nem is csoda, hiszen Petra az egyetlen hely földünkön, amely az Unesco világörökség mindkét, természeti és kulturális listájára is felkerült. Ezt a különleges rangot egyedülálló, sziklába vájt épületeinek, másrészt a varázslatosan sokszínű  környezetének köszönheti. A vörös homokkő sziklákba ékelődött kanyon meredek falai negyvenöt színárnyalatban, rózsaszínben, lilában, kékben és sárgában pompáznak. Senki sem szabadulhat a varázslatos látvány hatása alól.

Már az egykori város megközelítése sem mindennapi: több mint egy kilométer hosszú, szűk hasadékon kell végigmenni az első kapuig. Az 50 méter magas sziklafalak jótékony árnyat biztosítanak a turistáknak, egykori lakóinak pedig jól védhető utat jelentett a szűk hasadék. A Szik, azaz a hasadék végét egyre világosodó fénycsík jelzi: hatalmas kulcslyukhoz hasonló résen át tárul elénk az első, sziklába faragott épület, a fenséges Kincstár. Valójában sohasem voltak itt kincsek, az épület temetkezési templom céljára épült óriási sziklasír. További királysírok sorakoznak magasan, a sziklákba vájva a Királyok falán, de az egy nap alatt is alig bejárható területen 800 műemlék: amfiteátrum, kolostor, oszlopsoros főutca, palota, templom és sír található.

 
óra
 
naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Szórakozás, időtöltés Aqabában.
 
Vásárlás ajándékok
 
linkek Jordániáról, és Aqabáról
 
Hasznos linkek
 
Magyar barátaim webloldalai.
 
utazási irodák
 
Fórumok
 
statisztika
Indulás: 2005-02-18
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!